Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Takács Nicolas

2010.11.13

Takács Nicolas

201009031131_8392.flv_4.jpg

1986.06.26-án született

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Konzervatórium-Pozsony, Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola. Nincs munkahelyem, alkalmi énektanár vagyok es Szlovákiába járok fellépni egy jazz formációval, szintén alkalmanként.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Ha bekerülök a döntőbe, szerintem sok mindent megtudnak rólam az emberek, de azért annyit elmondok, hogy szeretem a csülkös kajákat és anyukám süti a legjobb kalácsokat :)

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
Nyolc éves voltam,amikor először reflektorfénybe kerültem, es azóta folytatom ezt a jó szokást :)
Az általános iskola után felvételt nyertem a Pozsonyi Állami Konzervatóriumba, ahol a hegedű és klasszikus ének szakon végeztem tanulmányaimat. Az érettségi után pedig eldöntöttem, hogy szeretnék kipróbálni valami újat, így jött szóba Magyarország és a Kőbányai Zenei Stúdió, mint iskola, amely a jazz és pop zene irányában nyitott meg nekem újabb kapukat!

A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…:
Amikor szerelmes az ember, minden egyes pillanat csodás tud lenni :)

Kedvenc előadó?
Luther Vandross, Stevie Wonder, Whitney Houston, Aretha Franklin, George Benson, Kim Burrell, Michael Jackson, Brian McKnight, Take 6, Lucciano Pavarotti, Cserháti Zsuzsa és rengeteg más.